WeBible

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék és az ajtón sem lépnék ki!

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.